Elkészítés nehézsége: Könnyen elkészíthető receptek: 1. oldal
|
|
|
|
Tündüs, 2010, július 12 - 22:17
|
A sajtot, a meghámozott almát és a sonkát vékony szeletekre vágjuk, s megfelelő edényben jól összekeverjük. A joghurtot a mustárral, borssal, sóval, cukorral, paprikával elvegyítjük, s a végén hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet. A mártást ráöntjük a salátára, s egy óra hosszat állni hagyjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, július 12 - 22:11
|
A rukkolát megmossuk és lecsöpögtetjük. Az olajon kicsit megpirítjuk a bacont, hozzáadjuk a szeletekre vágott lilahagymát, az apróra darabolt fokhagymát, és a rozmaringleveleket. Pár percig pirítjuk, majd a tűzről levesszük, megöntözzük a balzsamecettel és ráöntjük a rukkolára.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 29 - 11:33
|
A felengedett, levétől lecsepegtetett parajt sóval, fokhagymával, borssal ízesítjük és margarinnal kikent hőálló tálba terítjük. A kicsontozott csirkemellet szeletekre vágjuk, kiverjük, sóval, borssal fűszerezzük, majd margarinon hirtelen átsütjük. A parajpüré tetejére fektetjük. A visszamaradt zsiradékon a lisztet habzásig hevítjük, hozzáadjuk a tejet és sűrűre főzzük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 29 - 11:25
|
Az olajból, lisztből világos rántást készítünk, belekeverjük a paradicsomkonzervet, felengedjük vízzel, és habverővel simára keverjük. Sóval, cukorral ízlés szerint ízesítjük, felforraljuk, és kettő percig lassú tűzön főzzük. A bazsalikomot összevágjuk, és a levesbe tesszük. Hozzáönjtük a tejszínt, majd az edényt lehúzzuk a tűzről.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 26 - 18:57
|
A burgonyát héjában megfőzzük, még melegen áttörjük, és hagyjuk kihűlni. A lisztbe belekeverjük a sót. A margarint és a reszelt sajtot elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a masszát összegyúrjuk. Egyórai pihentetés után vékonyra nyújtjuk, és derelyemetszővel ujjnyi széles csíkokra vágjuk. Tepsibe rakosgatjuk, tojásfehérjével megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 19:26
|
A paradicsomokat félbe vágjuk, és összekeverjük a megmosott, megszárított rukkolával, hozzákeverjük az olajbogyót és a mozzarella golyókat, majd meglocsoljuk az olajjal, és a balzsamecettel, végül ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Azonnal fogyasztjuk.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 00:30
|
A vajat felolvasztjuk és hozzáadjuk a zöldcitrom reszelt héját és levét, levesszük a tűzről és hozzáadjuk az apróra darabolt kaprot, snidlinget és petrezselyemzöldet.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 00:22
|
Az oldalast feldaraboljuk, fokhagymával, sóval, borssal ízesített vízben puhára főzzük. A húst kiszedjük a vízből és bekenjük: a ketchup, őrölt bors, méz, szeletelt fokhagyma, oregano, rozmaring keverékével. Egy éjszakán át állni hagyjuk, majd másnap tepsibe rakjuk, kevés vizet öntünk alá, és pirosra sütjük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 4 - 00:13
|
A hozzávalókat lereszeljük, majd hozzáadjuk az olajat, a citromlevet és a cukrot. Alaposan összekeverjük, 1 éjszakára hűtőbe tesszük.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tündüs, 2010, május 3 - 00:43
|
A tojásokat keményre főzzük, meghámozzuk, felszeleteljük. A hagymát zöldjével együtt finomra vágjuk. A mártáshoz egy tálban összekeverjük a tejfölt, a majonézt, sóval, borssal, mustárral ízesítjük. Utána hozzákeverjük a tojásszeleteket és a hagymakarikákat, és lefedve hűtőbe rakjuk.
|
|
|
|
|
|